Oldal kiválasztása

Pad Ferenc

képviselő-jelölt
6. sz. vk.

Mottó: Hallgatni, mikor beszélni kell,
szintoly nagy hiba, mint beszélni,
mikor hallgatni kellett volna.
(Széchenyi István)

Tisztelt Választópolgárok!

 

Pad Ferenc vagyok, ebben a körzetben élek 1983 óta. Helyi szakszervezeti vezetőként, de mint a Vegyipari Dolgozók Országos Szakszervezeti Szövetségének elnökségi tagjaként igyekeztem mindig hatékony érdekvédelmet biztosítani az általam képviselteknek. Úgy gondolom, a körzet képviselőjeként is hasonló érdekvédelmi feladatot kell ellátnom, azaz képviselni a körzetem, de egyúttal a város érdekeit is. A város érdekében kifejtett tevékenységeim közé sorolom a vörösiszap katasztrófa következményeként a MAL fennmaradása érdekében kifejtett munkámat, vagy a szinte országosan híres Ajkai Majálisok megszervezését és lebonyolítását Közlekedésmérnökként, vegyésztechnikusként azért vállalok közéleti feladatokat, mert a köz érdekében tenni felemelő érzés. Azt mondják, hogy a kudarcnak nem, míg a sikernek általában sok gazdája van.

Jelentős eredménynek tartom, hogy körzetem legtöbb magasépítésű háza részt vett – vagy vesz a panelprogramban. Ahol az épületek megszépültek, ott az önkormányzat felújította a környezetet, a parkolókat és játszótereket. A családi házas övezetben az utak és járdák javulnak folyamatosan. Elkészült a Petőfi, a Fürst Sándor, a Babits Mihály, Csokonai, Hétvezér utca, folyamatban van a Bem, a Zrínyi és a Juhász Gyula utca korszerűsítése. Folytatódik a vízelvezető rendszer újjáépítése is.

A közintézmények közül megszépültek a Vásárcsarnok, a Posta, a Hotel és az Alkotmány utca épületei. A közbiztonság érdekében, főleg az iskolák környékén táblákat helyeztünk ki, buszmegállót alakítottunk ki,  egyirányosítottunk utcákat.

A város kulturális programjaihoz az országosan is számon tartott majálisok szervezésével is hozzájárulok. Körzetünk elég nagy és sokszínű, így mindig találunk új feladatokat.

Rendszeresíteni szeretném a zöldhulladék elszállítását. Javítani kell a parkolási rendszeren úgy, hogy a közintézmények közelében élők nyugalmát a lehető legminimálisabban zavarja a folyamatosan növekvő forgalom. Folytatni szeretnénk a felújításokat, van még bőven rossz minőségű út, járda, csatorna. Támogatom a sávház, az üveggyári tízemeletes, a József Attila utca és Szabadság tér házainak és a Deák Ferenc utcai piros téglás házak projektjét.

Legnagyobb méretű feladatunk pedig a „Megújul a belváros” program, aminek keretében már zajlik a Zenit és környékének megújulása, de következik még a Torna patak medrének átalakítása, ami esztétikai és közösségi értéknövelésen túl az utóbbi években többször tapasztalt árvízveszély elhárítását is szolgálja.

Közlekedésmérnökként fontos feladatomnak tartom a városközpont tehermentesítését a kamionforgalom alól.

Tisztelettel: Pad Ferenc

Share This