Oldal kiválasztása

Gerencsér Hilda

képviselő-jelölt
8. sz. vk.

Ajkán születtem, Csingerben, 3 évet kivéve azóta is itt élek. Előbb magyar-történelem szakos tanári, majd történelem szakos bölcsész diplomát szereztem, mindkettőt Pécsett. Életem egyik legnagyobb adományaként pedagógus lehettem közel négy évtizedig.


2000-től intézményvezető helyettesként, majd intézményvezetőként dolgoztam, 2011-ben nyugdíjba mentem. Ezután a Civil Szövetség vezetője, majd a Csingervölgyért Egyesület elnöke lettem.

A közéletben 2002-től 2010-ig voltam képviselő ebben a körzetben. Ma is örömmel megyek végig a Dózsa György, a Bartók Béla utcán, legnagyobb harcomat a csikólegelői kerékpárút és járda építésért folytattam, megszépült a Hámán Kató utca, kiépült egy lakótelep Bódén páratlanul szép kilátással. Csatornáztunk Bódén és a Csikólegelőn, Közösségi Házat kapott mindegyik városrész civil lakossága. Csingerben megépült a Bányász Emlékpark, civil kezdeményezéssel hazahoztuk a Csingervölgy mozdonyt, a város támogatásával felépült a IV. Boldog Károly kápolna, aszfaltburkolatot kapott a Vájár utca és a temetőbe vezető út.

2014-ben választottak újra a 8. számú körzet önkormányzati képviselőjének. Az évtizedekkel ezelőtt épített úthálózat a főutakat kivéve elavult Bódén, a megnövekedett forgalom és a parkolás egyre több gondot okoz a Csikólegelőn, a Kandó lakótelepen és Csingerben, ugyanígy a csapadékvíz. Csingerben le kell bontani a bányaépületeket.

Fontos eredményeink az elmúlt öt évben:

  • a Csikólegelőn a Jószerencsét utca aszfaltozása az alsó szakaszon, egy szép köztéri szobor
  • 
Bódén a Hámán Kató utca elejének kiszélesítése, murvás ideiglenes parkoló kialakítása, Bolgár-kert, benne a dobópálya, a Bóday tér kialakításának megkezdése
  • a Kandó telep új közvilágítása
  • Csingerben a Parkerdő csapadékvíz elvezetésének javítása, az egykori szállóépületek lebontása, a temető ravatalozójának bővítése, a Tomor Sándor tér kialakítása

Mit tennék a jövőben?

A következő évek legsürgetőbb feladata Bódén az új út megépítése, tehermentesítve a Köztársaság és a Hámán Kató utcákat. Kapják meg a gyerekek a Bolgár kertben a játszóteret.  A Kandó telepen parkolókra és 2 új lámpára van szükség.

A Csikólegelőn az Árpád utcában járdára, a Bessenyei utca burkolatának felújítására, az Ady Endre, a Jószerencsét és a Somogyi Béla utcákban a csapadékvíz elvezetésére várnak joggal a lakók. Az Élmunkás telep útját újra kell burkolni. Csingerben az út felújítása elsődleges és a kábel TV. A volt bányaépületek területén megkezdődhet a bontás, majd a hasznosítás. Hosszabb távon Csingert turisztikai céllal szeretnénk fejleszteni, hisz minden környezeti adottsága megvan erre.

Számomra a képviselői megbízatás felelősségteljes feladat, megtiszteltetés.

Nemcsak a saját körzetet kell képviselni, hanem mindannyiunk közös értékeit: intézményeinket, szolgáltatásainkat, közterületeink szépségét, tisztaságát, a sportolási lehetőségek biztosítását.

Ezután is folyamatosan támogatom a fejlesztéseket, a holnapért, közös jövőnkért, Önökkel együtt, a „Közösen Ajkáért” Egyesület tagjaként, ha megbíznak ezzel.

Tisztelettel: Gerencsér Hilda

Share This